Kinek mit jelent?

Véletlenül csöppentem e társaságba, akik jó ismerőseim, de a mostani alkalom kivételesnek tűnik számomra és épp ezért is fogtak meg az elhangzott gondolatok közül, azok amiket illene "tartósítani". Ezért a sorok iránti szándék, no meg tisztelt elnökurunk odaszólása a legutóbbi találkozásunk alkalmával, hogy "mostmár írhatna valamit". Akkor még nem tudtam, hogy mi is lesz/lehet az a valami, de ezen társalgás után mindinkább meggyőződésem, hogy az itt elhangzottak lényegét le kell jegyeznem, hisz tanulságos, s ha valaki fogékony is erre a témára, lehet egy kicsit gondolkodni.

No de menjünk szépen sorjában.

Csónaktakarítási napot tartottam és utánna gondoltam benézek Ges barátunkhoz, aki tiszteletet érdemlő amúr horgásszá nőtte ki magát. Mondom magamnak- a tudorok megfigyelése és meghallgatása mindig jól jön, persze ha beszélős hangulatukban találtaknak.

Nem kis meglepetésemre, a fentiekben említett társaságra futottam, akik már az első, vagy második fordulója után voltak a kanalazásnak. Hamarosan ki is derült, hogy Ges horga volt elég jó a 27 kilogramos amúr kifogásához és hát ebből került a bográcsba is. Katica, Ges felesége mestere a tésztagyúrásnak, főzésnek, no meg a rétes sütésnek. Ital is volt, azaz kinek mire volt kedve. Szóval minden adott volt egy kis kötetlen dimi-dumára, eszmefuttatásra, eszmecserére.

Akkor kezdte pedzeni a szürkeállományom, amikor a fogások helyett arról szólt a mese: kinek mit jelent a horgászat! A jelenlevők annyira őszinték voltak, hogy életvitel vallomásnak is mondhatók az elhangzottak.

Kezdeném a legidősebbel, nekem Mihály bácsi, a többiek Mihályozzák.

-Későn kezdtem horgászni, de ezt amíg élek sajnálni fogom. Megboldogult szomszédom, beszélt rá egy kis kimenőre, amit inkább kíváncsiságból elfogadtam. A többi már tudatos vízparti látogatás lett, tele tervekkel, elképzelésekkel, vágyakkal, reményekkel. Persze sok a tanulni és a pótolni való, mert ugye ha valaki 70 körül kezdi . De higgyétek el minden kimenőmre olyan örömmel készülök és megyek, mint az első randira. Kérdem is magamtól, hol volt eddig az eszem? Miért kellett nekem sok éven át kocsmában ülnöm, nyelnem a temérdek cigarettafüstöt és zsugáznom! Mert a két világot nem lehet egy nap említeni. Itt -gondol a horgászatra. Majd folytatja: az ember megpihen, feltöltődik, olyan tartalmas a napja. Élményszínházba megy. Semmi kapkodás, mindenre jut idő. Két motor volt a háznál. Örültem, amikor a másodiktól is megszabadultam és most egy öreg kerékpáron közlekedek. Lassan és nyugodtan hol a műúttal, hol a dűlőutak valamelyikével. Kerékpárról szét lehet nézni, látni a termést is a parcellákon. Ez a kerékpárút 7 km egy irányba, na meg a víziút is megvan úgy 4-5 km. Itt is lassan nézelődve észre lehet venni a hal mozgását, látni a madarakat, a vízi virágokat. Szóval ez akkor is nagyon szép, ha nem eszik a hal, de ha még az is akad, hát akkor ennél szebb nem is kell. Másodiknak Lovász Pistáról. Róla tudni kell, hogy fiatalon került Németországba, vendégmunkásként. Dolgozott szívósan és kitartóan. Elérte a nyugdíjkorhatárt, hát hazajött. A töltés másik felén a horgászotthon szomszédságában csináltatott egy házat megfelelő kényelemmel és teljesen kintlakó lett. Teljesült az a 30 egynéhány éves álma, hogy ha ő egyszer nyugdíjas lesz....... Igen megélte és teljesíti a magának tett ígéretét -hogy ha ő egyszer nyugdíjas lesz minden nap horgászni fog! Horgásszon is még soká, mert megérdemli.

Fiatalabb éveinkben is összefutottunk néha és látszott is rajta, hogy ez hiányzik neki, mert ugye a németországi vendégmunka töbnyire nem arról szól-szólt, hogy még a szenvedélyének is kedvére hódolhat az ember. Tisztelet a kivételnek, de azt hiszem a többség így van vele. Ennél az "öregnél", mert látom, a fiatalabbja a hölgykoszorúból csak így titulálja, csak hab a tortán, hogy kitünő harcsavadásszá nőtte ki magát, s fényképei ékesítik az eggyesület zsákmánybemutató hirdetőtábláját.

Hogy nála ez - illetve a horgászat napi foglalkozás lett, úgymond megfizette az árát. Teheti! Űzze is a nagybajszúakat, hisz úgy is kevesen teszik azt. A harcsák meg elszaporodtak, megnőttek, lehet, hogy jobban is a kelleténél. No de erről hitelesebben másnak kellene vallani, valakinek azon kevesek közül, akik "harcsahorgászok" lettek! Ám nálunk ezeket egy kézen meg lehet számolni, meg aztán nincs is még akkora tapasztalatunk, hogy azt mondják a harcsafogó témára, hogy "halljunk szót Uraim ... "

Pista is az "öreg" csak annyit mond gondolkozóan valamelyik bárányfelhőt nézve, hogy "aki nem ismeri ezt a vizet, annak sokat kell fizetnie míg kiösmeri magát", mert hogy olyan talányokkal találja szembe magát az ember, hogy van is miről gondlkodni .... Mert igaz, hogy gyakran vagyok a vízen és igyekszem nyitott szemmel járni, de az idei év az semmilyen. Hogy ne mondjam, tavaly ilyenkor már 20 bajszoson voltam túl úgy 15 és 30 kg között, az idén pedig alig jött össze kettő. Pedig az idén is szeretnék fogni belőlük. Higgyétek el ha tavaly és harmadéve nem olyan sikeres az év, nem lennék ennek a halnak annyira a megszállottja, de amikor megkapaszkodik egy-egy komolyabb bajszú, az csúcsélmény és semmivel sem pótolható, épp ezért kitartok továbbra is -etetem a helyeket és lesem őket. Ami meg a méretet illeti a 25-40 kg felettiek már nekem szerencsehalnak számítanak, mert azoknak már van annyi erejük, hogy behúzzák a szerelést egy-egy vízalatti akadályba és úgy fejeződik be a találkozás, hogy csak élmény volt és zsákmány nincs ...

A házigazdánkról Fontáni Gáspárról és Katicáról az elején a bevezetőben már szóltam. De ha az ő vallomásuk is idekerül, akkor lesz teljes az a kép, amiből kiderül három különböző ember és emberi sors közös élet érintője, akiket különböző egyéniségük ellenére a vizek és halak hoznak közös nevezőre.

Az ő esete nagyon is emberi, mert hogy a súlyos műtéte után, az első találkozásuk alkalmával az orvosok első kérdése az volt-mikor is történt az a műtét? Hát a válasz után a dokik udvariasan, figyelmesen elbeszélgettek a továbbiakról, a gyógyulásról, már úgy általánosságban. De mivel sokfélék vagyunk mi pecások, most Gáspárunk szerencséjére egy tiszteletnek örvendő nagytudású szaktekintély az orvosokból is a mi vizeinkre honosodott. Amikor ő is megkérdezte Gáspárt mosolyogva a műtét dátumáról, már ki is derült hogy átlépte a kritikus állapotot. Azt hiszem nem nehéz elképzelni Gáspárunk arckifejezését, aki előtt megvillant a hátralevő évek lehetséges nyugalma és békessége, hiszen legyőzte az alattomos kórt ami az életét fenyegette. Nos a doki e a pár mondata új erőt és életkedvet adot házigazdánknak. Most már mások a gondolatok na meg a vizi örömök is. Szükségtelen az eddigi vigaszkeresés a csendes órákban és gondolom nem vagyok egyedül, aki osztozik örömében.

Szavakba foglalta, 2008.dec.12-én

Guzsvány János


Beköszöntő | Csak ülök és mesélek | Pecainduló | Képek




Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál