"Petőfi Sándor Művelődési Egyesület" címkék a bejegyzésekben

2006. március 13.
Szoboravató lesz március 15-én

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében március 15-én 16 órakor felavatják Petőfi Sándor mellszobrát a falu központjában. A szobor mintegy másfél méter magas márvány talapzaton fog állni, s az adományozó, Lezsák Sándor magyar országgyűlési képviselő fogja leleplezni.

2005. december 9.
Szórványfesztivál Kupuszinán
Szombaton, december 10-én a Keljföljancsi gyermekanimátor szervezet programot szervez, amelyen részt vesz a Délvidéki Magyarok Ifjúsági szervezete, a Szent Langinus középkori hagyományőrző egyesület Zentáról, és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Kupuszináról. A játékos vetélkedő minden egyes állomásán a gyerekek matricákat szerezhetnek meg, hogy a játék végére megmentsék az Egyszervolt várost, és lovagokká avassák őket. A játék 14 órától 17 óráig tart, majd kulturális műsor és koncert várja az érdeklődőket.
2005. augusztus 18.
Beszámoló a Kupuszinai Nyárról

Jól sikerült a Kupuszinai Nyár elnevezésű rendezvény . A kétnapos ünnepségsorozaton részt vettek magyarországi vendégek is, Ádándról és Kaskantyúról. A színvonalas programban ki-ki megtalálhatta a neki megfelelőt, a felhőtlen szórakozástól az irodalmi-művészeti programokig.

2005. július 12.
Képek a budapesti találkozóról
Június 26. és július 5. között zajlott le Budapesten a Határon túli magyar fiatalok 10. találkozója, melyen 16 országból mintegy 700 magyar fiatal jelent meg. Ez alkalommal falunk hagyományőrző csoportja is jelen volt a rendezvényen. A tánccsoport szó szerint megmozgatta a Lánchidat (a reggeli mosdatást adták elő), s nagy sikert aratott.
2005. március 30.
Dienes Mihály

 A bácskertesi színjátszó, zenepedagógus sem élhet muzsikaszó nélkül, de színházi estékkel is gyakran megajándékozza a nézőket -- Jelenidejében, könyörtelen ,,itt és most'-ságában rejlik hihetetlen ereje, óriási felelőssége és munkájának maradandó értelme -- Ősbemutatót is rendezett a műkedvelőkkel, Fitus Teréz Bonyodalmak a Northon-kastélyban című vígjátékát, oszlopos tagja a zombori székhelyű Berta Ferenc Zsebszínháznak -- Legutóbbi Alfonso Paso Az (i)gazság visszaüt című szatírájában lépett fel -- Nóti Károly Nyitott ablak című darabjában debütált, Novotni közlegényként

2005. március 16.
Téltündér varázsa

A bácskertesi általános iskola új előadása

2005. március 15.
A Művelődési Egyesület tisztújító közgyülése

A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület megtartotta tisztújító közgyülését. Beszámolók hangzottak el a múlt évi munkáról , illetve a különböző szakcsoportok terveiket ismertették az elkövetkező évre , amelyben vázolták tevékenységük kereteit.

2005. február 5.
Dienes Mihány mesejátékának bemutatója

Bemutatták Dienes Mihány mesejátékát. A tél birodalmában uralkodó fázós király klasszikus történetét feldolgozva, és új elemekkel gazdagítva a szerző, a mesés díszletek között is egy kicsit mindennapjainkra emlékeztet.A leheletfinom párhuzam nem bántó, inkább csak egy kicsit más színben engedi látni életünk apró mozzanatait.

2004. december 30.
Karácsonyi műsor

Kupuszinán karácsonyi műsort tartottak , amelyen részt vettek ma falu fiataljai, az iskolások, a művelődési egyesület . Molnár József szavalatával nyűgözte le a közönséget. A jelenlévőket Koleszár István köszöntötte, majd bemutatták a Kisjézus születését ahogyan ez a mai korban történne meg , Tóth Zsaklina koreográfiáját a Gyertyák táncát a Step tánccsoport adta elő. Ezután a helyi énekkar karácsonyi dalokat és vidékünkre kevéssé jellemző módon , de nagy sikerrel spirituálékat is előadott Koleszár Nándor vezetésével. A művelődési házban a falu apraja és nagyja képviseltette magát a közös szeretetünnepen.

2004. október 30.
Hírek a tánccsoport tevékenységéről

Hagyományorzo tánccsoportunk szerencsére egy jó évet tudhat maga után. Az év elején sok gondal küzködtünk. Újra kellett szervezni az egész táncsoportot. Uj vezetokre, koreográfusra, táncosokra volt szükségünk. Kitartó munka után, május elején megalakultunk! A sok próba nem volt hiábavaló. Pár év kihagyás után, újból sikerült eljutni a Gyöngyösbokréta találkozóra, amit Tornyoson szerveztek meg ez év június 6-án. A reggeli mosdatást adtuk elo:

Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál