"Petőfi Sándor Művelődési Egyesület" címkék a bejegyzésekben

2014. február 6.
Molnár József életműdíjat kapott
Január 17-én tartották meg az idei Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepségét, a zentai Művelődési Ház színháztermében, ahol a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség legrangosabb elismeréseinek: a Magyar Életfa díjnak, Aranyplakettnek és Plakettnek ünnepélyes átadására került sor.
2014. január 16.
Négyesfogat
Idén negyvenhatodik alkalommal indult útnak a négy település: Kupuszina, Szilágyi, Doroszló és Gombos közös művelődési rendezvénysorozata, a négyesfogat, több, mint ötven fellépővel.
2014. január 16.
Karácsonyi műsorok
December 22-én, 18 órai kezdettel sor került az idei karácsonyi műsorra falunk kultúrotthonában.
2013. december 15.
Látogatás a Budapesti Operettszínházban
A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület egy a Budapesti Operettszínházba szóló látogatást szervezett, mégpedig a Marica grófnő című operettre.
2013. december 15.
Magyarországi vendégszereplések
A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja november 9-én és 10-én Magyarországon vendészerepelt: szombaton Ádándon, vasárnap pedig Hercegszántón.
2013. november 5.
Kupuszinaiak a vörösmarti falunapon
Október 5-én tizennegyedik alkalommal került sor a horvátországi Vörösmart falunapjára, amelyen a kupuszinai néptánccsoport is részt vett, már nem először.
2013. szeptember 29.
Sikersorozat
A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoportja márciusban mutatta be Eisemann Mihály és Szilágyi László klasszikusát, az Én és a kisöcsém zenés vígjátékot. Azóta több alkalommal játszották hazai színpadon, de a fesztiváli bemutatkozások és a vendégszereplések száma is a produkció sikerét igazolta.
2013. július 22.
Kupuszinai vendégek a hercegszántói falunapon
Az idén februárban Kupuszina és Hercegszántó testvértelepülési megállapodást kötött. E megállapodás jegyében kapott meghívást a kupuszinai önkormányzat a július 20-i falunapra is, amelyen részt vett a helyi közösség küldöttsége valamint a művelődési egyesület modern tánc csoportja.
2013. május 13.
Kupuszinainak lenni
Kupuszina, illetve a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tíz napon át a házigazda szerepét töltötte be a Vajdasági Magyar amatőr Színjátszók XVIII. Találkozója alkalmával. Több mint ötven ember önkéntes munkája áll a szervezés mögött.
2013. április 24.
Véget ért a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 18. Találkozója
Az ünnepélyes Díjkiosztó Gálaműsor április 14-én, vasárnap 18 órakor lett megtartva.

Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál