"Dunatáj szervezet" címkék a bejegyzésekben

2009. december 25.
Folyik a gyűjtés a 40-es évek eseményeiről
A Dunatáj civil szervezet partnerséget ajánlott a Papp Árpád által koordinált akcióhoz. melynek keretében hangfelvételeket készítenek az itt élő idősebb személyekkel a második világháború alatt és az azt követő időszakban egyének által megélt történetekről. Ezekből egy archívumot szeretnének összeállítani, ami később hiteles alapul szolgál majd a történelem ezen korszakát feldolgozó történészek, helytörténetírók számára. Kupuszinán több mint húsz óra hanganyag gyűlt össze Molnár István földrajztanárnak köszönhetően, aki a gyűjtést végezte.
2009. július 16.
Ismerjük meg Nyugat-bácskát - ismerkedés Kupuszinával

Az "Ismerjük meg Nyugat-bácska szépségeit és értékeit" a Dunatáj civil szervezet programja, melynek célja a gyerekekkel megismertetni Duna menti falvakat, valamint az egymással való ismerkedés. A szervezet nyolc települése közül, valamely mindig otthont ad egy faluismertető rendezvényhez. 2009.június 29.-én, hétfőn Kupuszina volt a házigazdája a Dunatáj falubemutatójának. A vendégek 10,00 órakor érkeztek. Részt vettek szilágyi, doroszlói, bezdáni és kupuszinai diákok és tanárok. A rendezvénynek összesen 80 résztvevője volt diákokkal, tanárokkal és a szervezőkkel együtt.

2008. szeptember 23.
Összefogással előrébb jutni

Nyugat-bácskai falvak lehetőségei, civil konferencia Bácskertesen – Megalakul a Fejlesztési háló

2008. július 29.
Egyéves a Dunatáj

A régiófejlesztési civil szervezet vezetőivel az évforduló apropóján beszélgettünk

Pásztor István egy évvel ezelőtt nyitotta meg a Nyugat-bácskai régió gazdasági fejlesztésével foglalkozó Dunatáj civil szervezet központi irodáját Doroszlón. Az elmúlt időszakról és a további teendőkről Pelt Ilona irodavezető és Péter István a szervezet elnöke nyilatkoztak.

2008. május 22.
Diplomaosztás

A napokban kiosztoták a diplomákat az alapfokú angol nyelv, valamint számítógép kezelési tanfolyam résztvevőinek. A felnőttképzéseket a Kuckó-Gyermeksarok és a Dunatáj civil szervezet szervezte, az Apáczai Közalapítvány támogatásával.A képzések Kupuszinán és Doroszlón folytak.

2007. november 20.
Projektmenedzser képzés Kupuszinán

A Dunatáj egyesület szervezésében egyhónapos képzés folyik Kupuszinán, melyen a résztvevők az Európai Uniós projektmenedzsment alapjait sajátíthatják el. A képzés november 9-én indult, és december 14-én zárul, a tanítás hétvégeken - péntek, szombat és vasárnap - zajlik. Az előadók magyarországi szakemberek, Matula Anikó és Fodor Csaba.

2007. október 13.
Angoltanfolyam indult Kupuszinán

A Kuckó gyermeksarok és a Dunatáj civil szervezet szervezésében kezdetét vette egy angoltanfolyam, amely költségmentesített és az alapfokon történő kommunikáció elsajátítását célozza. Az időtartam hatvan óra, a helyszinek Doroszló és Kupuszina. Mivel a nemzetközi kommunikáció nyelve a francia helyett az angol lett, és az Internet, továbbá a népesség keveredése és a nemzetközi kereskedelem mindennapossá válása szükségessé tette e nyelv ismeretét a legszélesebb néprétegekben.

2007. szeptember 29.
Angol nyelvtanfolyam indul

A Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért és a Kuckó Gyermeksarok angol nyelvtanfolyamot (alapfokú) szervez felnőttek részére, hat hétvégén keresztül (péntek, szombat). A tanfolyamot Kupuszinán tartják, összesen 80 órát.

A képzés ingyenes, a tankönyv 800,00 dinárba kerül.

Jelentkezni október 3-ig lehet, bővebb információt a Dunatáj helyi irodáiban kaphatnak, illetve a 862-688, vagy 063/7183-694 telefonon.

Fiatalok és munkanélküliek előnyben!

2007. július 13.
Megkezdte munkáját a Dunatáj civil szervezet

Doroszlón megalakult a Dunatáj civil szervezet, amely fő célja a Nyugat-Bácskai régió fejlesztés. A szervezet egyenlőre Doroszlón, Szilágyin, Gomboson és Kupuszinán működik majd. Elnöke a kupuszinai Péter István. Az alapítók képviselőinek jelenlétében a doroszlói irodát Pásztor István, a tartományi fejlesztési titkárság képviselője nyitotta meg.Doroszlón megalakult a Dunatáj civil szervezet,

2006. június 24.
Megalakult a Dunatáj civil szervezet

Nemrégiben Doroszlón megtartotta alakuló ülését a Dunatáj települések közötti civil szervezet. A szervezet négy falu - Doroszló, Gombos, Kupuszina és Szilágyi - összefogásával jött létre, céljai elsősorban a Nyugat-bácskai régió magyarlakta falvainak gazdasági fejlesztése, az uniós pályázatokon való részvétel, tájékoztatás a pályázati lehetőségekről a térségben élő vállalkozóknak.

Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál