"riport" címkék a bejegyzésekben

2016. március 14.
Mindenki akar tenni, dolgozni valamit
Kupuszina a virágjairól is híres – Bujákék húsz éve foglalkoznak virágtermesztéssel
2016. március 14.
Palócország örökös mesemondója
Toldi István a Falvak Kultúrájáért Alapítvány idei vajdasági kitüntetettje
2014. május 12.
Messze hangzik Anna dala
A csaknem egy évvel ezelőtti interjúban (Dunatáj hetilap - a szerk. megj.) arról adtunk hírt, hogy a kupuszinai Csizmadia Anna népdalénekes éneke gyakran hazaszól, hazaszáll. Annak ellenére, hogy a Fölszállott a páva Kárpát-medencei népzenei tehetségkutató műsor, amelynek tavaly elsődíjasa lett, majd a későbbi amerikai, franciaországi fellépési körutak és a továbbtanulás lefoglalják ideje nagy részét, továbbra is fáradhatatlanul hozzájárul szülőfaluja közösségi értékeinek gyarapításához.
2014. március 25.
A virágtermesztésben is fejlődni kell
A nyugat-bácskai kis település, Bácskertes, azaz Kupuszina zöldség- és gyümölcstermesztéséről vált híressé a valamikori Jugoszláviában és a szomszédos országokban. A gazdasági helyzet változása, a beszűkült piac azonban szemléletváltásra kényszerítette a generációkon át jól működő gazdaságokat, s így más, jövedelmező ágazatokban kerestek megélhetést.
2014. február 6.
Közönséget, közösséget teremteni
A kupuszinai Molnár József öntevékeny színész, rendező. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által alapított életműdíjat, Magyar Életfa díjat vett át január 17-én Zentán, a magyar kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen. A rangos díj kapcsán a műkedvelő színjátszásról, mint közösségi ügyről is beszélgettünk.
2012. december 20.
"Ez egy öröméneklés volt”
Csizmadia Anna: Csak az volt a fontos, hogy az emberek lelkét megérintsem a dalaimmal
2012. december 20.
Nyelvünk élő, akár a társadalmunk
Beszélgetés a Csűry Bálint-díjas Silling István professzorral
2012. december 20.
Tanítani szeretnék, és énekelni, énekelni, énekelni – beszélgetés Csizmadia Annával
A Fölszállott a páva vajdasági díjazottja élményeiről, a versenyről és terveiről beszélt a Vajdaság Mának
2011. december 26.
"És akkor mindenki ott van"

Az adventi időszak már megkezdődött, mikor a csapat kocsiba ült, hogy elbeszélgessen Kupuszina (Bácskertes) lakóival. Volt, aki a helyi közösségbe tartott, volt, aki az iskolába, én pedig a falu egyik legtakarosabb házába mentem, hogy a karácsonyi szokásokról dr. Silling István néprajzkutatóval folytassak némi diskurzust. Van-e valamilyen különleges hagyomány ezen a tájon, s hogyan élik meg a karácsonyt a kétezer-egynéhány száz lakosú faluban?

2011. május 12.
Az esőben (is) éneklő színész

„Megmagyarázhatatlan, sírig tartó szerelem” – jellemzi kapcsolatát a színházzal Vörös Endre, aki csaknem tizenöt éve tagja a bácskertesi (kupuszinai) Sturc József színjátszó csoportnak. Új darabjuk, Arthur Freed–Nacio Herb Brown: Ének az esőben…

Oldalak: 1 | 2 | következő>>>

Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál