"Hét Nap" címkék a bejegyzésekben

2013. január 7.
Alázatosnak maradni
Beszélgetés Csizmadia Annával, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny vajdasági győztesével — Csizmadia Anna csak nemrég töltötte be a huszadik életévét, és máris világraszóló sikereket tudhat maga mögött. A fiatal tehetség a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves népi ének szakos hallgatója.
2012. december 20.
Jövendőjósló, egészség- és bőségvarázsló karácsony Kupuszinán
Öt nap múlva eljön a szenteste, a szeretet ünnepe. Karácsonyhoz és az adventi időszakhoz számos népszokás, hiedelem, monda fűződik. Kupuszinán (Bácskertesen) a legtöbb népszokást még ápolják a falu lakói, jóllehet több már eltűnt közülük, és csak az idősebbek elbeszéléseiben elevenedik meg. Dr. Silling István kupuszini néprajzkutató, művelődéstörténész, egyetemi tanár több mint harminc éve kutatja a népszokásokat.
2012. május 22.
Legjobb iskoláink

Hét vajdasági magyar általános iskola is az ország hatvanegy legjobb tanintézményének a listájára került. Az iskolákat többek között a záróvizsga eredményei, a versenyeken elért helyezések, a különféle rendezvényei, a beruházások, a pedagógusképzései alapján rangsorolták, de a minisztérium körzeti igazgatóságainak és a nemzeti tanácsoknak az ajánlásait is figyelembe vették. A hét vajdasági magyar általános iskola egyike a bácskertesi József Attila Általános Iskola.

2011. november 2.
Nyugat-bácskai közvita a kulturális stratégiáról

Október 25-én a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közvitát rendezett a kulturális stratégiatervezet témájában Zomborban. A helyszín a Városháza díszterme volt, ahol rendre képviseltették is magukat a nyugat-bácskai magyar művelődési egyesületek. Lovas Ildikó, az MNT művelődési tanácsosa bevezetőjében többek között hangsúlyozta azt a három fő irányvonalat, amely mentén haladtak a tervezet elkészítésekor. Ezek: a kulturális örökség védelme, az értékteremtés és a felsoroltak bemutatása. Kiemelte azt a kutatási eredményt, miszerint Nyugat-Bácskában a műkedvelő tevékenységek között a legnagyobb -- 24%-os -- részaránya az amatőr színjátszásnak van, nem pedig, ahogyan gondolnánk, a néptáncnak vagy a népzenének, ami vélhetően a kőszínház hiányából adódik. Fontosnak ítélte meg, hogy konkrét adatokkal mutassák ki a reális igényeket, támogatási potenciálokat, ezek alapján kell megtenni a szükséges lépéseket.

2011. május 25.
Guzsvány Izabella

A szerencsés véletlen folytán a múltban találkozhattam szerény művelődési világunk népszerű reprezentánsaival, Nagybecskereken a Madách Színházban felléptethettem a tehetséges Hertyán Arankát, egy Molnár Ferenc-vígjátékban szerepeltethettem Dér Henriettát, egy színpadon daloltam a János vitézben Boros Mirjanával, a Leányvásárban Németh Rudolffal, Boros Istvánra emelhettem nádpálcámat a Sárga csikóban, riportot készítettem Gubik Mirával és Biszák Júliával, a világutazó tenorunk, Mavrák Béla tulajdonképpen a földim, Guzsvány Izabellának azonban csak a jó híre jutott el hozzám.

2011. május 11.
A dalos pacsirta útra kél...

Egy kisleány elindult szülőfalujából, Bácskertesről, hogy elvigye a nagyvilágba a hírét ennek a hagyományőrző kis közösségnek, az egyetemes magyar kultúra pótolhatatlan részének. Megszületése óta a népi kultúra, a hagyományápolás légkörében nevelkedett szerető szülei, majd később tanítói, tanárai szárnyai alatt.

2010. szeptember 15.
Tündérország követe

Toldi István nem tervezte, hogy mesemondó lesz, még kevésbé azt, hogy színpadon fog fellépni, de, mint minden jó dolog, ez is hirtelen történt. Virtusból inkább, mintsem elszántságból, hét évvel ezelőtt jelentkezett egy mesemondó versenyre. A versenyen győzött, és azóta, úgy tűnik, senki sem állíthatja meg. Azóta elnyerte a Palócország Örökös Mesefája címet, sőt ebben az évben a Népművészet Mestere címmel is kitüntették.

2010. szeptember 9.
A vendég a legfontosabb

Amikor Varga József és neje, Verona 1977-ben egy háromezer szőlőtőkével betelepített telket vásároltak, még nem is gondoltak arra, hogy egy szép napon falusi turizmussal foglalkoznak majd a Bácskertestől néhány kilométerre levő, erdőkkel övezett területen. A családfő és felesége ekkor még pékként keresték a kenyerüket. Egy idő után a szőlő helyébe akácost és veteményest telepítettek.

2009. szeptember 16.
Palóc tábor

Sikeres volt a Bácskertesen megrendezett Palóc tábor, melynek keretmeséjét a film- és sztárvilág, a sztárság szolgáltatta. E téma köré fűzték a szervezők a programját az augusztus 15-étől 21-éig tartó tábornak, melynek résztvevői a József Attila Általános Iskola tanulói és fogadott vendégei voltak, akik Ágasegyházáról, Kaskantyúról, Kopácsról és Doroszlóról érkeztek.

2009. augusztus 5.
Bácskertesi táncosok a Balkan Folk Festen

Ha nyár - akkor szünidő! Ha szünidő - akkor nyaralás, és ha lehetőség van rá - akkor a tenger! Lehetőségek pedig vannak, csak meg kell találni őket. Csíkos Sándornak, a bácskertesi általános iskola igazgatójának még a tavasszal akadt a kezébe egy felhívás, amely népi tánccsoportokat invitál a Balkan Folk Festre, vagyis egy, a Bulgáriában, a Fekete-tenger partján tartandó folklórfesztiválra.

Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA